Szerelmesek bálja bécsi módra

A diáktanács novemberi csapatépítő hétvégéje során számos új ötlet született, melyek érvényesítése már november óta folyamatban van. Az egyik ilyen ötlet egy Bécsi bál volt. Az ötletgazda Filca Mihaela, XI. A osztályos tanuló. Az alapötlet az volt, hogy a diákoknak adjuk meg azt a lehetőséget, hogy megismerjék a XIX. századi szórakozásmódot, illetve táncokat. Így, a bálra való felkészülést táncpróbák jelentették, melyek alatt, Farkas-Ráduly Melánia segítségével sajátíthatták el az érdeklődők a bécsi keringőt.

A nagyböjti időszak korai kezdete miatt egyetlen reprezentatív dátumra tűzhettük ki a bált, február 14-re. Összeköthettük a Bálint-nappal, ezáltal ötleteket merítve e nap szokásaiból.

Nagyon örülük, hogy a csapat lelkesen állt a munkához, operatívan és jókedvvel telt az egyébként sokoldalú és összetett munka. Közösen díszítettük fel a tornatermet a bál előtti este. A bálra való előkészületeket, illetve a terem takarítását szintén közösen végeztük el.

A bál menete a következő volt: a párok bevonulása, a bál nyitótánca az első keringőt, a külömböző erőpróbák és a kötetlen szórakozás. A párok rátermettségét egy öt tagú zsűri bírálta el. A próbák sora a következő volt: első sorban a fiú három megadott szóból szerelmi vallomást kellett megfogalmazzon a lány számára. A második próba már a lányokat helyezte főszerepbe egy tánc erejéig, amelyben be kellett bizonyítsák a zsűrinek, hogy különböző műfajú zenére megfelelően tudnak táncolni. A harmadik próba már nem a kreativitást, hanem a konkrét tudást kívánta megmérni: minden résztvevőnek egy általános kultúrával kapcsolatos kérdésre kellett válaszolnia. E megmérettetéssel lezárult a próbák sora, hiszen nem a versenyre szerettük volna a hangsúlyt fektetni, hanem az együttműködésre. Büszke vagyok a párokra, amiért ki mertek állni iskolatársaik és tanáraik elé, ezen felül jól is teljesítettek. A próbák befejezésvel alkalom adatott a fiúknak, hogy keringőre hívják a lányokat. Az est végén ismét érvényre jutott multikulturalitás. A bálon minden nemzetiség kultúrájából elhangzott egy zene, amely alkalmat adott a diákoknak egymás kultúrájának megismerésére. Hangulatterermtőknek sem érezhettük a hiányát. Tehetséges DJ-ink gondoskodtak a társasági táncokról is. Az este keringővel zárult.

Köszönöm az iskola vezetőségének és a tanároknak a támogatást, nem utolsó sorban a diáktanács tagjainak, hogy mindenben az ötletgazda mellett álltak.

Véleményem szerint nagyon tanulságos volt ez a bál, mivel ráébredtünk arra, hogy a  szórakozáshoz szociális érzékenységre, barátokra és egy jó ötletre van szükség.

Iakab Orsolya Erzsébet, X. B osztály

16797733_1799452746972110_7632932331105001151_o

vissza