Mit is jelent számomra a magyar kultúra?

magyar-kultura-napja2013. január 22-én iskolánkban a Magyar Kultúra Napját ünnepeltük. A napot megelőzően az iskola minden magyar diákja meghatározta, hogy számára melyik két fogalom, motívum jelképezi leginkább a magyar kultúrát. Ezen fogalmakat, rajzokat összegyűjtve készítettük el az iskola kultúradefinícióját a nemzet színeivel.
A közel egy órás műsor keretén belül sor került népdaléneklésre (Kis Tímea), verses művek előadására (Laslău Loredana, László Karola, Molnár Eszter). Az irodalmi műalkotások sorát érdemben egészítették ki diákjaink saját költeményeikkel, írásaikkal (Zöld Tímea, Sós Timothy). Az irodalmi művek előadását követően Mihalca Márta tanárnő rövid bemutatót tartott a magyar filmművészetről, rámutatva a magyar filmipar kezdeteinek számadataira. Ezt követően Szőke Alexandra olvasta fel a Himnusz teljes szövegét. A műsort igazgatónk Jakab Ilona tartalmas beszéde zárta a kultúra művelésének és megtartásának fontosságáról.

A rendezvény nemzeti imánk közös éneklésével zárult.

Györgydeák Éva
magyartanárnő

magyar-kultura-napja-2

vissza