A magyar nyelvű előkészítő osztály tevékenységei a “Tudj többet! Légy jobb!” héten

Első nap – Közlekedj okosan!

A tanító néni beszámolót tartott a közlekedéssel kapcsolatos veszélyekről, mivel a gyerekek ebben a korban fokozatosan ki vannak téve kisebb-nagyobb baleseteknek, veszélyeknek. A felnőttek jutott a feladat, hogy a kisiskolásokat felkészítsük a saját biztonságuk megőrzésére. A nap második pontja a mesefilmnézés. Harmadik pontja a napnak, a kapott információk megalapozása, Rajzold le! A tevékenységek végét, szabadtéri játékokkal zártuk. A cél az volt, hogy a gyerekek olyan információ birtokába jussanak, amelyeknek alapján el tudják kerülni a veszélyhelyzetet, fel tudják mérni azt, s tudjanak rá reagálni. Reméljük e játékos nap elérte célját és segítette a gyerekekhez közel hozni a témát. Jó volt együtt lenni!

Második nap – Menjünk vissza egy napra az óvodába

Kis csapatunk ma is tovább folytatta a Közlekedj okosan! előző napi programját és gyalogosan elidultunk a 26-os Napközis Óvoda felé látogatóba. Kiváló ovis-iskolás délelőttöt töltöttünk el közösen. Visszapillantottunk az elmúlt évek játékok világába. Az óvodában a gyermekek találkoztak régi és új barátaikkal, óvodástársaikkal. Kicsik és nagyok egyaránt birtokba vehették az óvodai játékokat. Köszönet az óvónéniknek az együttműködést! Köszönet Lőrincz Zita IX. osztályos diáknak a segítségéért!

Harmadik nap – Kirándulás Gyüregre

Szerdán, április 20-án a Szentháromság monostorba látogattunk, Gyüreg (Giroc) településre. Nagy szeretettel fogadott Joe atya, aki bemutatta a szerzetesek  életmódját. Először is a kis templomot látogattuk meg, majd bemutatta kicsi birtokát. Gitárt ragadott és énekelt egy pár éneket, hogy jobban érezzük magunkat. Majd megragadtuk az alkalmat és  a közelben az erdő közepén játszottunk, egy nagy réten. Szabadon éreztük magunkat a tiszta levegőn, mint a madár!

Negyedik nap – Állatkerti látogatás

Csütörtökön, április 21- én az állatkert látogatásán vettünk részt. Az állatkert lakói is nagyon kedvesek voltak, mert közelebb jöttek a kerítéshez, hogy jobban láthassuk őket. A látogatás végén a játszótéren tomboltuk ki magunkat! És volt ott játék határok nélkül!

Ötödik nap – Föld napja és velünk élő hagyományok

Pénteken, április 22-én Hagyományok és a Föld napjával kapcsolatos aktivitásban vehettek részt a Gerhardinum előkészítő osztályos tanulói. A programunk első felében Szemenyei Anna Mária nagymama mutatott be nekünk egy érdekes,  hagyományos,  ünnepi   levestészta készítésének fortéjait – titkait. Bemutatta a fontos munkaezközöket: az antik vékony pálcát, amivel csavarjuk a tésztát és a külön e célra készült, sűrűn rovátkolt kis deszkát, amit még a nagymamájától örökölt a nagymama. Majd volt ott régi derelye vágó is, amit minden kisiskolás kipróbált! Köszönöm az érdekes eltöltött órát és a türelmét nagymamának! A programunk második felében a Föld napja alkalmából virágültetéssel ünnepeltünk, melyel felhívjuk a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: “Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Lőrincz Gyöngyi, tanítónő

előcsoportelő1elő2elő4elő3elő5elő6elő7

vissza